Mindenes oldal

Abodi Nagy Béla festőművész a húszadik század magyar képzőművészetének különönleges, nagy formátumú, európai jelentőségű alkotószemélyisége. Művészete sajátosan egyéni, bátran kísérletező, újra és újra megújuló, de egységes, szellemiségében következetes. Tiszta erkölcsiségű, konok igazságkereső, vívódó. Ez az alkotói teljesítmény a legtisztább professzionalizmus, a szakmai és szellemi minőség megtestesülése.
A következőkben a zseniális író és jó barát, Bajor Andor által írott, a bukaresti Kriterion Könyvkiadó gondozásában, 1986-ban megjelent Abodi Nagy Béla című monográfiából idézünk részleteket:

"Abodi Nagy Béla hiába változtatott látásmódján és formáin, a többi, az eredendő marad emlékezetes. Az beszél rólunk, lábnyomainkról, amelyeket betemet a szél. Ábrázolja arcunkat, emberi összefuggéseinket, kitartásunkat, megcsuklásainkat, vi1lódzó gondolatainkat, dombjaink szelíd lejtését, forrásaink üdeségét, okos és oktalan helyzeteinket, honi tájainkat.
Hogy az életműből több Abodi tűnik föl? A drámai, a dekoratív, a népi, a városi? Van egy Abodi, aki a vidámság festője, van egy, aki a komorságé. Van egy tarka Abodi, és van egy, aki a finoman elegáns színárnyalatoké. Van csendes, meghitt Abodi, van monumentalitásra ékesen célra törő. Van mesélő, van konokul hallgató, van történelmi illusztrátor, van történelem-teremtő."

"Abodi Nagy Béla konok és szigorú ember. kissé előrehajtott fejjel áll, arcvonásai szerint hol eltöprengő művész. hol egy szigorú tanító; intésekkel. megrovásokkal és megértéssel.
Csak vita közben keseredik meg. arcának barázdái elmélyülnek, és kifejezése a komorságtól aszimmetrikussá változik. Ilyenkor olyannak tűnik, mint a tékozló fiú. aki a messzeségből csak kiszolgáltatottságát hozza magával. Minél keményebb a hangja. annál elárvultabbnak látszik - az idő és a történelem előtt. Többször megdöbbentett. hogy ez a kemény férfiarc mennyire ellágyul. és olyan elérzékenyült, mint egy gyermek, akit a felnőtt világ mélyen megsértett játékában vagy hitében.
Erdélyinek mondja magát. holott romániai. akire csak Bukarest figyel, ha figyel.
Bukarestben kezdte a festőmesterséget tanulni. Camil Ressunál. akit ő választott tanítójául, mert a moldvai parasztság hiteles művészét látta benne."

"Nagy István, a sorsok festője volt az eszménye, de lírikus és dekoratív képességeivel nem követhette - nem is akarta - a rendkívüli jellemábrázolót. Általában megkérdezhetjük, hogy nyomába szegődhet-e valaki eszményképének, személyiségének föladása nélkül. ’Hálátlanság a tanítókkal szemben, ha örökké tanítványok maradtok’- figyelmeztet Nietzsche. Abodi kezdetben sem mutatkozott hálátlannak. Mert mindenkinek a saját útját kell járnia, a saját kenyerét ennie, vagy ha úgy hozza az idő, a saját sziklacipóját, agyagkalácsait.
Nevét önmaga választotta, de nem önkényesen, lévén, hogy ősei Abodról származnak. Az Abodi Nagyok Báthory Gábortól kapták nemességüket, amikor merénylőktól mentették meg a fejedelem életét. Minthogy Erdély történelméhez hozzátartozik a fejedelem lemészárolása, lefejezése, megmérgezése, agyonszúrása. maga a tény - a merénylet megakadályozása – szokatlannak tűnik, az Abodi Nagyok valamiféle hagyományt szegtek meg. Vagy talán nem is ismerték eléggé a fejedelemség politikai illedelmét. Különös, hogy az egyik leghitványabb, legduhajabb fejedelemért kockáztatták életüket. De hát nyílván a parancs betöltésekor nem vezette őket - két testvért - sem a mérlegelés, sem a történelmi megfontolás. Mindenki olyan fejedelmet véd, olyanért harcol, amilyen van. Báthory Gábor megjutalmazta az Abodi Nagyokat, akiknek előneve a festőt megkülönböztető epiteton ornansszá változott.
Elődei között igehirdetőket, tanítókat és művelt iparosokat találunk. Apja kálvinista pap volt, majd teológiai tanár. A festő - aki lelkének mélységében patriarchális érzéseket őriz - különösképpen ragaszkodik a családhoz, apjának igazságos szigorához. nagyszüleinek erős emberi vagy inkább mindent legyőző asszonyi erejéhez, kariatidás tartásához."

Hogy Abodi tanáraitól függetlenül döntött, abban szellemének önállósága mutatkozik meg. Szülei nem avatkoztak pályaválasztásába, mint ahogy apjának foglalkozásába vagy elhivatásába sem szóltak bele a nagyszülők. A következetes emberség közös családi elszánás volt, de a pályaválasztás mindenkinek lelkiismereti ügye.
Abodi Pestre megy tanulni, előbb Szőnyi Istvánnak ír, aki kitüntető megbecsüléssel fogadja tanítványai közé. Akkor már Szőnyi a Duna menti tájak festője, színeit a folyam párája fátyolozza, és egyben élénkíti. Mert milyen lehet az arcok, falvak, tárgyak ragyogása, ha a természet tompító függönyén át is olyan gazdag színekben vibrál a világ? A látvány és a látomás eggyé válik, színei kivilágosodnak és átfinomodnak. Abodi "bensőséges lírai alkat"-nak nevezi Szőnyit, "a színek nagy magyar művészének", akiben a harmónia, ritmus és sűrítés egyaránt meglelhető. És mindehhez a tudáshoz járul a mester humanista tartása, amelyhez nem értek el a színüket váltó, majd besötétedő boszorkányszombatos esztendők, EurópaWalpurgis-éjszakája.
Abodi - valahányszor szóba került tanítómestere - vagy Szőnyi alkotásait idézte, vagy szelídségét, amely tiszta erkölcsre, biztonságos szilárdságra épült. Mintha Szőnyi személyisége körül minden látvány megszűnne, nevelői tulajdonságai jelentéktelen szavakra hullottak szét. Egyetlen emlékezetes mozzanatot tudtam megragadni, azt is egy kései találkozásukról, 1956-ban, amikor Abodi mint a román festőküldöttség tagja meglátogatta régi tanárát, az karon fogta és megkérdezte:
- Ugye, nem lettél hűtlen hozzám?
Abodi már akkor országosan elismert művész, kétszer is kitüntették Állami Díjjal, ezenkívül az Andreescu Képzőművészeti Intézet egyik vezető tanára volt.Nehéz kitalálni, hogy Szőnyi tulajdonképpen mit kérdezett. Mert Abodi művészi útja és emberi magatartása nem lehetett titok, úgy tűnik, nem is tudakozódás rejtőzik a kérdőjeles mondatban. Hanem az idős művész aggodalma, hogy a kézfogások lánca hirtelen és érthetetlenül megszakadhat. Ebben a megvillanó eseményben szorongást gyanítok, ragaszkodást és biztonságkeresést, mert az idős kor reászorul a fiatalság gyámolítására. Bármennyit faggattam Abodit mestere felől, ennél lényegesebbet, jellemzőbbet nem sikerült megtudnom. Csak a művész közismert és immár lexikális jelzői törtek fel a mélyből, mint közhelyek. Úgy tűnik, Szőnyi kevés beszédű volt, tőmondatokkal fejezte ki magát. ’Elfogadom’ - mondotta az igazi megoldásokra, és ennek az igének olyan értéke volt, mint Minósz ítéletének."
  
"Valahányszor kérdeztem (Abodit – n.g. megjegyzése), kik voltak tanítványai, különböző látásmódú és stílusú alkotókat sorolt föl, történetekkel és anekdotákkal. De ezek elbeszélésbe kívánkoznak.
Ebből csak arra következtethettem, hogy saját eszközeit soha nem kényszerítette tanítványaira.Voltak közöttük románok és magyarok, félromantikusok és félabsztraktok, dekoratív és intim festők, monumentalitásra törekvők és szalonfestészetet művelők. Hosszú tanári múltjából egy tanítványt sem tudott megnevezni, aki az ő útját követte volna.
’Mindig arra törekedtem, hogy növendékeimből kihozzam a már bennük rejlő képességet. A hajlamot tehetséggé akartam formálni’ – mondotta és ismételte.
Úgy éreztem, hogy több mint kétszáz tanítványához mindig nagyon ragaszkodott, sikerűket saját sikerének is tartotta.
Minden volt tanítvány legrejtettebb kiállításukról is volt információja. Csak azok a tanítványok hullottak ki érdeklődéséből, akik a képzőművészeti főiskolát felületességükben - vagy hálátlanságukban - megtagadták.
Egészében milyen festő Abodi?
Ha műveinek lényegi párlatát, összefoglalását. álombeli újjáalkotását – fantomképét – akarom adni, akkor: egy tartásnak, fejtartásnak, magatartásnak a festője. Emelkedő, eget tartó vagy eget kérő alakoké, feltörő formáké, magasba lendülő idomoké, fennebb igyekvő súlypontoké. Moccanásoké. mozdulatoké, Zénón nyiláé, amikor éppen két pont között áll, mint egy szitakötő a levegőben. Erővonalaké, erőgyűjtő nyugalomé, erőt követelő időké. Indigókék és okkersárga napoké, feszüléseké, feszültségeké.
Egy szelíd, szép leányalak jelenik meg előttem, finoman árnyalt színekben, kissé fölvetett fejjel, az égboltot, a mindenséget tartva.
A mindenség gyaníthatja a leány hajának selymességét. De arról már semmit sem tudhat, hogy a létezés mennyboltozatának milyen rettenetes a súlya. Ezt már a festő tudja és tudatja. Mint egy az igazak közül."

1918 július 13.-án született a Hargita megyei Székelyszenterzsébeten, ahol édesapja, Nagy Géza református lelkész volt. Édesanyja Csoma Juliska. Bátyjai Géza és István, húga Julianna.
1924 őszén a család a Kolozs megyei Magyarbikalra költözik. Itt végzi el az elemi iskolát.
1928-ban szüleivel végleg Kolozsváron telepedik le, ahol édesapja a Református Teológiának professzora.
1928-1936 A kolozsvári Református Ko1légiumban végzi középiskolai tanulmániait. Közben írásai jelennek meg az Ifjú Erdély és a Pásztortűz című folyóiratokban.
1936 őszén felvételizik a bukaresti Szépművészeti Akadémiára. Camil Ressut választja tanítómesterének.
1940 tavaszán 24 művét állítja ki egy bukaresti csoportkiállításon.
1940 őszétől Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán folytatja tanulmányait, vezető tanára Szőnyi István.
1941. tavaszán a Műbarát budapesti tárlatán állít ki a Barabás Miklós Céh tagjaival együtt. Önarcképét a minisztérium megvásárolja.
1941 Rajztanári oklevelet szerez. Ősszel Kolozsvár város pályázatán első díjat nyer. Tagja lesz a Barabás Miklós Céhnek.
1941-1942 tanévben a budapesti Képzőművészeti Főiskola művészeti szakjának hallgatója.
1942 tavaszán feleségül veszi Teutch Éva Klárát. Házasságukból négy gyermek született: Anna, Zsófia, Klára, Géza. Majd tanítói állást vállal Kolozskovácsi (Faureni) faluban. Ősszel katonai szolgálatra hívják be.
1943-ban képeivel részt vesz a Barabás Miklós Céh csoportkiállításain.
1944 márciusában a budapesti Nemzeti Szalonban hat festményét állítják ki a Barabás Miklós Céh tárlatán. Augusztusban tíz munkával vesz részt a Barabás Miklós Céh első csoportkiál1ításán. A többi kiállító művész: Andrásy Zoltán, Fülöp Antal Andor, Szolnay Sándor, Benczédi Sándor, Szervátiusz Jenő és Vida Géza.
1944 őszén frontszolgálatra küldik, majd fogságba kerü1.
1948-ban Örmény SzSzK-ból hazatér Kolozsvárra. Ugyanebben az évben kiállít és grafikusi munkákat vállal.
1948-1964 Számos hazai kortárs író könyvét illusztrálja és irodalmunk több klasszikusának arcképét készíti el.
1948-1985 Festményei a hazai állami képzőművészeti kiállításon és a hivatalosan szervezett külföldi tárlatokon szerepelnek: a Szovjetunióban, Lengyelországban, Magyarországon, Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Németországban, Olaszországban, Egyiptomban, Szíriában.
1949-1983 között, nyugdíjazásáig, a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti tanszékének tanára.
1951-1957 és 1970-1983 között a tanszék vezetője.
1951-től a RSzK Képzőművészeti Szövetségének tagja.
1953 Munkaérdemrend II. fokozatával és Munkaéremmel tüntetik ki.
1954 A Román Népköztársaság Állami Díja Fónagy elfogatása című kompozíciójáért.
1955 A Román Népköztársaság Állami Díja Kritika című festményéért.
1956 Tanulmányútja Magyarországon, Bulgáriában.
1958 Szerepel a szocialista országok I. triennáléján Moszkvában.
1961-1962 Elkészíti a Kolozsvári Diákművelődési Ház falfestményeinek terveit. Petre Abrudan és Petru Feier festőművészekkel együtt kivitelezi.
1966 Tanulmányi cél1a1 Csehszlovákiába és a Németországba utazik.
1968 Kitüntetik a Kulturális Érdemrend IV. fokozatával.
1970-1978 Tanulmányutak a Szovjetunióban.
1972-1983 Meglátogatja Németország Szövetségi Köztársaság, Ausztria, Hollandia, Franciaország több jelentős múzeumát.
1989-től aktív szerepet vállal az erdélyi művelődési és közéletben. Több társával újrateremtője a Barabás Miklós Céhnek, melynek tiszteletbeli elnökévé választják. 1994 április 29.-én Kolozsváron meghal felesége.
1998-ban, Budapesten gyűjteményes kiállítást rendeznek műveiből.
Gyermekei - Zsófia informatikus és programozó, Klára zongorista, Géza képzőművész - Magyarországon, - Anna festőművész -, Görögországban élnek.
 
Abodi Nagy Béla munkásságáról, az Abodi-bibliográfiáról további részletek hozzáférhetők a Magyarországon, Romániában megjelent művészeti, kortárs művészeti lexikonokban, az erdélyi magyar, a magyarországi és romániai képzőművészetet bemutató kiadványokban, az Erdélyi Magyar Ki-kicsoda eddigi köteteiben, a Bajor Andor által írott, a bukaresti Kriterion könyvkiadó gondozásában, 1987-ben megjelent Abodi Nagy Béla című monográfiában.

Abodi családjának képzőművész tagjai: Nagy Anna, Papadopoulos Andonis, festőművészek, Papadopoulos Nagy Ildikó Niké, grafikus (Görögország); Kocsis Előd, szobrászművész, Nagy Stoica Georgeta, Nagy Géza, festő- és grafikusművészek (Magyarország).

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat